Cégünk 1994-ben kifejezetten azzal a céllal alakult, hogy az akkori konténeres fuvarpiacon megteremtsen egy színvonalas szolgáltatást, kialakítsa a szükséges infrastruktúrát, illetve az akkori információáramlás szinte teljes hiányát megszüntesse.
A kezdeti időszakban a kihívásoknak eleget téve a vállalat nagy léptekben növelte szállítási kapacitását, miközben igyekezett az elsők között eleget tenni a folyamatosan növekvő minőségi elvárásoknak mind műszaki–technikai, mind informatikai téren.
E magyar családi vállalkozás tulajdonosi köre a mai napig megmaradt; időközben a Beta-Trans, mint Betéti Társaság megszűnt, jogutódja BETA-TRANS Plusz KFT néven folytatja tevékenységét.
Mára már a nemzetközi kombinált forgalomban előforduló összes ISO szabvány konténert képesek vagyunk belföldön vagy az Európai Unióban házhoz szállítani, mérettől, fajtától függetlenül, valamint e konténerekben szállított bármely árufajtát, legyen az akár túlsúlyos, hűtött, fagyasztott, ömlesztett, folyékony vagy veszélyes áru.
A vállalkozás fuvarfeladatait saját eszközeivel, illetve kizárólagosan szerződött alvállalkozóival teljesíti, a meglévő követelményrendszer teljes körű biztosítása érdekében.
Az elmúlt évben a vállalat a 100 legdinamikusabban fejlődő magyaroszági kis- és közepes vállalkozások soraiban megtalálható.
Forrás: betatrans.hu
Weboldalunk galériája a cégről
- Foto: Herbák Lacy
- Foto: Herbák Lacy
- Foto: mvjeno
- Foto: Herbák Lacy
- Foto: Herbák Lacy
- Foto: 90Picur
- Foto: mvjeno
- Foto: Fuvaros-Ádi
- Foto: mvjeno
- Foto: Herbák Lacy
- Foto: Herbák Lacy
- Foto: Fuvaros-Ádi
- Foto: Fecni
- Foto: mvjeno
- Foto: Herbák Lacy
- Foto: Fuvaros-Ádi
- Foto: mvjeno
- Foto: Herbák Lacy
- Foto: Fecni
- Foto: mvjeno
- Foto: Herbák Lacy















































Nincs Hozzászólás
Jelenleg nincs hozzászólás a Beta-Trans Plusz Kft. – Maglód. Szeretnél hozzászólni ehhez a cikkhez?